Voilà

Síeltünk az Alacsony-Tátrában! A párommal, nővérével, s lelkes csapatával.

A síelés előzményei a következők: azt hittem, szeretem az adrenalin sportokat, de mégsem - féltem a csöpp kis életemet. A síelést nagyon bátortalanul kezdtem.

A férjem tőlem függetlenül imádja ezt a sportot, tehát nekem is itt volt az ideje fejleszteni e tudományomat...

Tavaly próbálkoztam a síeléssel, de azóta elmúlt egy év... Bizony, félelmekkel vágtam neki a pályának. Minden erőmmel próbáltam legyűrni, de a pálya közepén terjeszkedő meredek rész csak erősítette a félelmet.

S bizony, síelni csak odafigyeléssel, teljesen kikapcsolva lehet....

Lassacskán teltek a napok, múlt a kezdetleges izomláz, a kezdő dombot már-már magabiztosan gyűrtem, várt a hegy csúcsa, ahol már hosszabb volt a meredek rész, s az egész pálya jóval hosszabb volt...

Az utolsó nap legyűrtem az előítéleteimet, félelmeimet, s teljesen spontánul, férjem ösztönzésére úgy döntöttem, meghódítom a csúcsot is.

Fantasztikus élmény volt! Persze nem volt könnyű, maximális odafigyelésre volt szükség. De ez volt benne igazán hatásos: csak én voltam, a havas pálya, és minden más megszűnt körülöttem! Szépen, biztosan róttam az íveket, s biztonságban leértem.

Ebből az élményből fogok a következő napokban töltekezni, ha valamire nemlesz elég energiám....

Nektek hogy megy a sízés? Van olyan élmény, amiből bárhol, bármikor tudtok energiát meríteni?