Ráakadtam régi olaszországi természetfotóinkra, s még mindig megfognak az egymásba kapaszkodó, sziporkázó felhőcsomók a vibráló kék égen. Ha Ti is szeretitek, tessék, gyönyörködjetek a fotókban.
Utolsóként pedig más téma, szintén vibráló kék hangulattal:
Imádom a színeket. A részemet alkotják, s feldobják a legszürkébb napomat is. Nektek melyik szín az energiabombátok?
Ismét kislány, ismét Barbi. Ismét huncut pasztell színek. És a L'Oréal. Palvin Barbi a sok-sok divat- és fehérnemű cég után a francia kozmetikai céget is meghódította! Ennek a lánynak nincs akadály! Sok-sok további sikert kívánok neki.
Nézzétek meg első munkáját a L'Oréalnál Párizsban, utána pedig következzenek az első fotók:
Nézzünk csak körül idén tavasszal. A kirakatok, reklámok, ruhatervezők, mindenki a cuki színeket választotta. Legyen az pink, korall piros, lazac szín, narancssárga, vagy neonsárga, lépten-nyomon a megédesített, halvány pasztell árnyalatok köszönnek vissza. Ennek a Louis Vuitton ház sem állt ellen, a fotókon, kampányfilmen láthatjuk is az eredményt.
Valljuk be őszintén, van olyan lány, aki ezeknek a kislányos színeknek ellen tud állni?
Nemvagyok trend és divatkövető. Inkább a klasszikus, időtálló ruhákat keresem. Ezekből a tavaszi árnyalatokból viszont én is találok kedvemre valót. Sőt, egy új, korallszínű tavaszi zakó immáron szekrényem fogasán hintázik... :) A LV-kollekcióból nem tud mindenki kedvére válogatni, s én azt vallom, nincs is rá szükség. Színes, kedves, vidám egyéniségek lehetünk pénztárcabarát árakon is, hisz nem a "fellengzősen drága" ruha teszi az embert. Gondolom ezt én. S bizony sok, médiából ismert nőtársam is.
De lapozzunk. A tavaszi színekre, pajkosságra hazánkban is nyitottak! A Hot magazinnak különleges fotósorozat készült. Nánási Pált nem kell senkinek bemutatni, ő az ötlet atyja. (Kivételes, hogy egy férfi ennyire ráérez a rózsaszín feleség szerepre. Vajon hányszor látta a Stepfordi feleségeket?)
A fotók a Csillag születik indulásának kapcsán készültek Liluról és Nóriról. Ahogy azt a fotók is mutatják, a téma egészen különleges :) A frizurákat Lilu R2-beli fodrászkollégája, Nagy Sándor készítette, míg a csini, színes, baba ruhákat Holdampf Linda válogatta össze. Tökéletes munka, tökéletes feleségekkel. A fotók elsőre megtetszettek. Édes élet magyarosan! :)
Hogy tetszik az álomvilág? Megállnák a helyüket stepfordi feleségként is. :) Ha megtetszett a téma, egy-két kulisszafotót is láthattok:
Bár a fotók egy hónappal ezelőtt születtek, nekem mindig mosolyt csalnak az arcomra. A ruhák egytől-egyik kislányosan elegánsak, a mentaszínű ruha teljesen megfogott. Szerintem néha kell egy-két fantáziafotó, ha nagyon belemélyedtünk a szürke, dolgos hétköznapokba, hogy kicsit gyönyörködjünk a színekben, mosolyogjunk a szereplőkkel. S talán energiát, ihletet is merítünk, hogy a saját életünket édesebbé tegyük, legalább egy kislányos, pajkos mosollyal! Ti mit gondoltok?
Csajok, egy izgalmas pasit szereztem Nektek mára! Ma Vincent Cassel a napi pasi. Szerintetek is van benne valami izgató? Az ember lányában felkelti a kíváncsiságot...
A fotók a brazil GQ magazin áprilisi számához készültek. Hm, jó kis napsütés...
A minap olyan éttermekről olvastam, amelyek nem a különleges menüről, annál inkább a hihetetlen helyszínekről híresek. Döntsétek el Ti, melyik túlzás, vagy melyik tűnik teljesen természetesnek... Helyszínekből nincs hiány - földön, vízen, levegőben.
's Baggers - Nümberg Kezdjük a legegyszerűbbel. Sokan a jövő éttermeként emlegetik a nümbergi 's Baggers-et, ahol a rendelést érintőképernyőn keresztül lehet leadni, majd egy automata rendszer "szállítja" elénk az ételt. Az űrkorszakra hasonlító étteremben egyébként a szakácson kívül mindent a gépek, pontosabban számítógépek irányítanak.
Vízi csoda a Maldív szigetekről Ithaa Vízalatti Étterme a Maldív szigetekhez tartozik, 16 láb mélyen terjeszkedik el a tengermélyen. Páratlan, 180°-os panoráma kilátás nyílik a tengeri életre. Ez a világ első csupa-üveg étterme, természetesen luxus környezetben. A menü az idény szerint változik, gyermekek nem látogathatják az éttemet.
Levegőben: Dinner in the Sky A Dinner in the Sky egy felejthetetlen élmény, megízesítve egy különleges kulináris élvezettel - és mindez 50m magasságban, egy vacsora az égben. Egyedülálló élmény mindazoknak, akik egy hétköznapi étkezést vagy egy találkozót felejthetetlenné kívánnak tenni. Egy profi csapat közreműködésével egy asztalt 50m magasba emelnek. Egy ideje pedig már Magyarországon is elérhető!
Kulinária zöldimádóknak Új Zélandon - Yellow Treehouse Restaurant Maga az építmény lenyűgöző építészeti remekmű, ami egy vörösfenyőre van ráültetve. Nemcsak az elhelyezése különleges, maga az építmény is egyedi formával rendelkezik.
Az elmúlt hetekben több helyen megfordultam. Rengeteg érdekességet láttam, természetesen sok fotó is született. Ebben a bejegyzésben első benyomásomat szeretném elmesélni, megmutatni - Kínáról. Egy nagyvárosában jártunk, Xiamenben.
"Kína nagyvárosairól általánosságban a bámulatos történelmi emlékhelyek mellett szennyezett levegőről, koszos és zsúfolt utakról számolnak be a turisták. A kínai nagyvárosok szegényes hírnévnek javítása érdekében a dél-keleti parton fekvő Xiamen városa elsőként akar tenni. A világ legbiztonságosabb városa címéért is versenybe szálló Xiamen hosszan elnyúló partszakaszán a strandok tiszták, a homok selymes, a vegetáció buja, a tengeri ételek frissek, ízletesek, az épületek tetszetősek, patinásak, az üzleti negyed modern. Xiamen éghajlata szubtrópusi monszun, vagyis nyáron forró, télen enyhe. Az évi középhőmérséklet 21 °C."-írja az origo.hu. Én ebben a bejegyzésben a tetszetős, patinás, hatalmas épületeket, a tiszta strandokat mutatnám meg elsőnek... :) Íme:
Tehát látjátok, az itt ritkán járó európai turista hogy örült a 80%-os páratartalmú nyári idónek késő márciusban?
Kedves csajok. A bejegyzéseimben láthatjátok, hogy a szépség, nőiesség, pozitív életfelfogás mellett szívügyem a fotózás és a lakberendezés. Aki ismer, tudja, hogy az életteremet igyekszem igényesen kialakítani, ahol színek, harmónia és energia fogad, nap mint nap.
Persze ízlések és pofonok születnek, de bízom benne, a harmónia látszik a fotókon. Mielőtt belemélyedtek a nézelődésbe, el kell mesélnem, mit is láthattok...
Pár hónappal ezelőtt új lakásba költöztünk. Tágas társasház, még nagyobb kerttel. Villámgyorsan átköltöztünk. Folyamatosan berendeztünk, alakítottunk, formáltunk. Mára már kellemes, élhető otthonná alakultak a szobák.
Innen láthattok képeket, kiváncsi vagyok a véleményetekre. Milyen részletekkel tudnám még szépíteni? Várom a tippjeiteket, ti mivel tennétek még otthonosabbá, elegánsabbá?
Itt a mi kis glamúros fürdőszobánk. Hogy tetszik? Következzék a folyosó, ahová tervezek még egy-két nagy, cserepes virágot.
Mit szóltok hozzá? A fürdő színe az enyém, míg a folyosó szín a férjem választása. Egyelőre róluk készült jó kép, de a hálóról, nappaliról is készítek hamarosan... :)
"Ördög Nóri az AVON magyarországi márkanagykövete lett" hallhattuk tavaly a híreket. Az AVON őt választotta, Nóri pedig a Solutions termékcsaládot.
Mostmár bevallom, január óta mindig kiváncsian vártam az új katalógus borítóját, mikor fogják bemutatni új arcukat, s lám, itt van.
Tadáám, az AVON 6/2012-es katalógusa, Nóri mosolyával a címlapon! Lehet, nem mindenki ért velem egyet, én mégis úgy gondolom, Nóri mosolya már szinte szépség ikon, a védjegyévé vált.
Aki kedveli a kislányos mosolyú, mindig vidám, sziporkázó nőt, tudja, hogy Nóri évek óta igyekszik résztvenni a nőket támogató, jótékonysági akciókon. Legyen az akár Gyaloglás az életedért mellrák ellenes rendezvény (pl. 2010 júniusában még hosszú hajjal, párjával Palival, s közös kutyusukkal Pityuval),
vagy itt van az éppen aktuális AVON a nőkért az erőszak ellen kampány, ami szerintem minden Nőnek érdeke.
Egy aláírásgyűjtés folyik épp, azzal a céllal, hogy a Parlament napirendre tűzze a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállássá nyilvánításának kérdését. 50 ezer aláírást kell összegyűjtenünk, hogy ez a cél teljesüljön. Az idő sürget, mert az aláírásokat április 18-ig kell az adott címre, Halász Pálmának elküldeni.
A statisztikák szerint hetente egy-egy nő válik férje vagy partnere áldozatává. Az erőszak azonban az esetek 95%-ban zárt ajtók mögött marad, hiszen a hiányos törvénykezés miatt, érdembeli büntetés csak alig néhány esetben jár a bántalmazó férjnek vagy élettársnak.